2007. november 21., szerda

Mi a Karácsony?


A Wikipedia szerint:

"A karácsony a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus születésére emlékeznek. Időpontja december 25-e. A keresztény hit szerint Jézus a próféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől. De az ünnep előtte is élt már, csak akkor más vallási szinezete volt. Ez pedig a pogányok téli napfordulós ünnepe. Ekkor a fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A Római Birodalom is ünnepelt, hiszen terjedöben volt a Napisten kultusza, valamint számos más vallási ünnep. Ebbe az ünnepi légkörbe illesztették be a kereszténységet. Itt van például a karácsonyi jászol története, amelyhez a keleti bölcsek egy fényesen ragyogó csillag révén jutottak el. Krisztus, mint egy fényforrás és aki legyőzte a halált. A kereszténység térhódításával egyre inkább szükségessé vált egy olyan ünnep, melyet liturgikus elemekkel lehet szebbé tenni, ami kiválthatja a pogány ünnepi hangulatot, ami népszerű lehet az emberek között. Ezért, miután a kereszténység államvallás lett, a niceai zsinat határozata révén keresztény ünnepként ünnepeljük. A niceai zsinat december 25-ét jelölte ki Jézus születésének időpontjául, így lett a győzedelmes nap ünnepéböl az üdvösség napjának ünnepe. Ebben a liturgikus keretben maradt sokáig ez az ünnep, mígnem a XVI.sz-ban a reformáció új tartalommal töltötte meg a kereszténységet. Az addigi templomi liturgiák kezdtek beköltözni a házakba. Az emberek Bibliát kaptak, már otthon is imádhatták Istent és Krisztust, és az ünnepek is hazakerültek. Igy jött létre a karácsonyfa állításának szokása az evangélikusoknál Németországban. A XVIII.sz-ban már egész Németországban szokás volt karácsonyfát állítani. Innen jutott el a XIX.sz-ban Ausztriába, majd egész Európába, a kivándorlókkal az Újvilágba, és így kezdett megtelepedni a keresztény világban. A fákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, később kezdett kibontakozni az üvegdíszek megjelenése. Erre egész iparág fejlődött ki.
Elterjedt szokás karácsonykor a rokonok és ismerősök megajándékozása; ennek következtében a keresztény többségű országokban a gazdaságilag legjelentősebb ünnep és fokozatosan szekuláris színezetet ölt, a „fogyasztás ünnepévé” válik. Bár a helyi tradíciók még mindig élnek, az ünnep karakterét a média révén egyre inkább az amerikai szokások határozzák meg.

Maga az ünnep jeles vigasságokkal volt tele a régi pogányoknál, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta. A földművesek számára fontos volt a meleg eljövetele, mivel a létük ált rajta. A meleg időszak a bőség időszaka volt, mig a hideg időszak a sötétség és a nélkülözés időszaka volt. Az ókori Rómában december 17-24-között tartották a földművelés istenének, Szaturnusznak nagy ünnepét, ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak országszerte. A szolgák megajándékozása is elterjedt volt. A házakat örökzöld borostyánokkal díszítették. Ennek helyébe lépett be a keresztény karácsony. A kereszténység a szeretet ünnepe lett, hiszen már nem Szaturnusznak hódolunk, hanem Krisztus Jézusnak. Már nem a jövő évi termésért aggódunk, hanem az örök élet lehetősége jött el. Az ünnep mára egy kicsit az ajándékozás felé hajlott el, hiszen első kérdés az iskolában - általában a "mit kaptál karácsonyra", mégis fontos ünnep ez az embereknek. Elgondolkodtat az életen, egy kicsit mindenki megáll, kicsit jobban odafigyel a másikra.

Nincsenek megjegyzések: